| Raymond E. Feist & William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem (ekultura.hu ajánló)Dúl a Résháború, a királyság csapatai egyelőre képtelenek megállítani a tsuranni inváziót, és egyre nagyobb területeket veszítenek el. Az évek óta tartó hadakozás számtalan áldozata keserűséggel és bosszúvággyal tölti meg a túlélők lelkét, ami csak még jobban elmélyíti az ellentéteket.
 Itt van például Dennis Hartraft, akinek esküvőjén az idegen hódítók lemészárolják a családját, és ifjú feleségét. Az egyszerre elárvult és megözvegyült férfi néhány túlélő katonájával saját csapatot alkot, és nekilát beteljesíteni bosszúját. Most, kilenc évvel a két világot összekötő kapu megnyitása után Hartraft Martalócainak nevét félve emlegetik a tsurannik táborában, hiszen számtalan rajtaütés, és rengeteg halott az eddigi mérlegük. Történetünk kezdetén éppen egy ilyen őrjáratról igyekeznek a Brendan-helyőrség felé.
 Nem messze tőlük Asayaga haderőparancsnok, a Kodeko ház fia (akik a Kanazawai klánhoz tartoznak) is ide tart, hogy erősítést vigyen a helyőrséget ostromló seregnek. Az éjszakai menetelés közben azon rágódik, hogy a házak közötti Nagy Játéknak hívott politikai vetélkedésben milyen szerepet is játszik az ő megbízása, és vajon kinek milyen előnye és hátránya származik belőle.
 Egyszóval mindenki a saját problémáival van elfoglalva, amikor feltűnik az erőd. A védők levágva, a cölöperőd felégetve. Ám a támadók sem jártak jobban, lemészárolt tetemeik szerteszét hevernek a környező irtáson. Túlélő sehol, a nyomok alapján egy harmadik sereg volt a győztes, akik kizárásos alapon nem lehetnek mások, csupán a mordelek. De ha ők voltak, még jó eséllyel itt vannak a közelben, s ez csupán egyet jelenthet…
 Már-már letehetetlen történet, amelyben mindig történik valami apróság, amely tovább fokozza a feszültséget, úgy, hogy közben minden a hihetőség határain belül marad. Mondjuk az epilógust én kihagytam, vagy terjedelmesebbre írtam volna, de ettől függetlenül még sok-sok ilyen regényhez legyen szerencsénk - biztosan nem fogjuk megbánni.
 Amikor megismertük Midkémia világát, a regények borítóján még csak Feist neve szerepelt. Aztán ahogy telnek-múlnak az évek, a mester mellett egyre gyakrabban jelennek meg társszerzők, akik mindig hozzátettek/hozzátesznek valamit a történethez. Talán lassan azt is megérjük, hogy egy-egy ilyen szerző önálló Midkémia-regénnyel rukkol elő. Ha követi a nyomvonalat, és hozza az eddigi színvonalat, munkásságát egészen biztosan legalább akkora lelkesedés fogja majd övezni, mint Feistét. Hiszen kereslet az lenne.
 Galgóczi Tamás, www.ekultura.hu 
 Vissza a könyvhöz Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist & William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem (fantasya.hu kritika). | Létrehozás: 2003. december 15. 10:34:19 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:08 |  Nyomtatási forma | 
 |